Sgraffitós-ház - Kőszeg

Sgraffitós-ház néven a legismertebb Kőszegen a Jurisics-tér 7. sz. háza. Nevét a homlokzaton látható díszítésről kapta. Ennek a díszítésmódnak a lényege, hogy a falra két vagy több, különböző színű vakolatréteget raknak, majd a felső, világosabb réteget a kívánt minta szerint eltávolítják. Ezt az Itáliából származó eljárást Kőszegen is sok helyütt alkalmazták.

A Sgraffitós-ház Kőszeg egyik legszebb épülete. A reneszánsz eredetű ház homlokzatát 1560 körül alakították ki mai formájára. Sgraffitodíszítése is ekkor, illetve 1668-ban készült.

Az olasz sgraffiare magyarul azt jelenti: kaparni. A dísz valóban így készült: két vakolatréteget vittek fel egymásra, mintát rajzoltak rá, majd a felső réteget a rajzolat mentén lekaparták. Ennél az épületnél díszítésül tulipános vázát és geometrikus mintákat használtak. A kettős vonallal díszített homlokzatot íves oromfal zárja, falfülkéjében barokk Mária-szobor áll.

A XVIII-XIX. században udvari szárnyakkal is bővített, és részben átalakított épület más szépségeket is rejt: dísztermének stukkókeretes mennyezetképe kora barokk munka, a török hódoltság idején, a XVII. század elején készült alkotás a Lukács evangélistánál olvasható "Szegény Lázár és a gazdag ember lakomája" történetet ábrázolja.


Kőszeg ismertető

  • Kőszeg

    Kőszeg város Vas megye nyugati szélén, az osztrák határ közelében található. Lakossága 11 ezer fő. Megközelíthető a 8-as úton Körmendig, onnan északi irányban a 86-os úton Szombath...



Kőszegi programok

Szállások Kőszegen


További találatok: 1

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5