Postamúzeum - Kőszeg

A Kőszegi Postamúzeum 2004. április 24-én nyílt meg a város egyik felújított műemléképületének földszinti helyiségeiben, a Rájnis utca 3. szám alatt. A több száz éves múltú ház egykori tulajdonosa Gerhauser Samuel néhai postamester volt, s ez adta az apropót az új tulajdonosnak, Hatvani Szabó Jánosnak, aki a leromlott állagú ingatlant a Műemlékvédelmi Felügyelet szempontjait figyelembe véve teljes körűen, igényesen felújíttatta, s az így újjávarázsolt, sajátos hangulatú földszinti termek lettek az új postatörténeti kiállítás befogadói.

Kőszeg város mentén már a koraújkortól kezdve fontos közlekedési útvonal haladt, ezért választották a kiállítás vezérfonalául az utazás, a postaszállítás bemutatását. A boltíves kapualjból nyíló első terem témája a 15-18. századok szállítás- és utazástörténete, s a korabeli európai postaút, melyet a keretekben elhelyezett képek, térképek, s a számítógépen megtekinthető digitalizált képanyag reprezentálnak. A kor felidézését segíti az egész falat betöltő Kőszeg metszet, az előtte álló korhű császári postalegény viseletbe öltöztetett bábu, s a két járműmodell, a Mátyás kori kocsiszekér s a 18. századi delizsánsz.

A középső, úgynevezett TV-szobában a látogatók az első terem témájához kapcsolódó rövidfilmet tekinthetnek meg. A harmadik teremben Kőszeg postatörténetét mutatják be dióhéjban az 1600-as évek elejétől a 20. századig, a boltívek alatt elhelyezet tablókon és vitrinekben képek, tárgyak, eredeti dokumentumok, apró-nyomtatványok közreadásával.


Kőszeg ismertető

  • Kőszeg

    Kőszeg város Vas megye nyugati szélén, az osztrák határ közelében található. Lakossága 11 ezer fő. Megközelíthető a 8-as úton Körmendig, onnan északi irányban a 86-os úton Szombath...



Kőszegi programok

Szállások Kőszegen


További találatok: 1

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5